A matek felvételi egy verseny
Gyermeked egyik első igazi megmérettetése.
Nektek már megvan az edzőtök, aki felkészíti, hogy lazán vegye a matekos akadályokat?
Szeretnél a gyermekednek versenyelőnyt adni a matek felvételire?
Ránk bátran számíthattok. A mateking Magyarország legtöbb Év Honlapja díjjal kitüntetett oktatási platformja, és egy egészen különleges módszerrel tanítunk.
Már több mint 250 000 diáknak segítettek a mateking epizódjai. Jöttök Ti is?
Mit szólnál, ha szinte előre ismernétek az összes feladatot, ami várható a matek felvételin?
A felvételi feladatok évről évre ugyanúgy épülnek fel. Ahhoz, hogy sikeresen vegyétek az akadályokat, gyermekednek két dologra kell figyelni a felkészülés közben.
Az egyik, hogy a típusfeladatokat alaposan begyakorolja, a másik pedig, hogy a típusfeladatokhoz szükséges matektudásában ne legyenek lyukak.
Éppen ezért úgy raktuk össze a matek felvételi felkészítőnket, hogy témakörről témakörre átvesszük a típusfeladatokat, és minden témakörben összegyűjtjük az adott témakörhöz szükséges összes matektudást.
Tátongó szakadék van a gyermeked és a matek között?
Vagy épp jól megy neki a matek, de aggódsz, hogy vajon ez elég lesz-e bejutni a választott gimibe? Segítünk, hogy ne kelljen aggódnotok a matek miatt és szinte előre ismerjétek a felvételi feladatokat.
Mitől olyan döbbenetesen hatékony a mateking?
A mateking különlegességét az adja, hogy az irányítást teljesen a Ti kezetekbe adtuk. Minden tananyagot apró picike atomi lépésekre daraboltunk föl, így bárki megtalálhatja a saját kis atomját ahol elakadt, és pontosan akkor léphet tovább rajta, amikor megértette. Nem hamarabb és nem később. Nálunk minden epizód kockáról kockára, lépésről lépésre építi fel a matektudást.
Próbáljátok ki milyen érzés, amikor gyermeked akár 10 perc alatt megérti azt, amivel a suliban sokszor hetekig szenvednek.
érthető
Gyermeked is vizuális típus? Mi is. Olyan erős magyarázatokat használunk, hogy szinte 10 perc alatt megérti őket. Pedig matek.
gyors
A rövid és pörgős epizódokkal gyermeked lendületesen tud haladni. Akár néhány nap alatt behozhatja a lemaradását matekból...
laza
Vigyázzatok, ha egyszer elkezditek, nem fogjátok tudni abbahagyni. A legnagyobb titok nálunk a humor. Ez mindig lendületet ad a matekozásnak…
Képzeld el, hogy…
Gyermeked hazaér, és Te azt mondod neki, hogy találtál egy jónak tűnő megoldást: a matekinget, ahol minden szükséges témában fel tud készülni a matek felvételire. Ráadásul olyan tempóban halad, ahogyan ő akar. Sőt, megteremtjük a jó hangulatot, így szerintünk még nevetni is fog majd matekozás közben…
A gyermeked felmegy a mateking oldalára. Megnéz egy epizódot.
Aztán még egyet.
Aztán még egyet.
Egy pillanat alatt elmegy 30 perc és azon kapja magát, hogy félórányi matekozás után mindent ért, ami eddig elé került. A korábbi torokszorító frusztráltság a felvételi miatt eltűnik. És helyét az önbizalom meg az öröm veszi át.
Fantasztikus érzés látni, ahogy egyre jobban megy neki a matek.
Vegyétek lazán a matek felvételit, és ne álljon a matek a sikeres gimis felvételi útjába.
Miért imádják olyan sokan a matekinget?
Az ország egyik legjobb matektanára
Adunk Nektek egy szuper-jófej matektanárt, aki hihetetlenül érthetően magyaráz. És akinél gyermeked végre nevetni is tud a matekon…
Lépésről lépésre magyaráz
Képzeld el, mintha a matekórán a tanár mondatonként megállna, és csak akkor menne tovább, ha gyermeked megengedi neki. Végre a saját ritmusában, gondolatról gondolatra haladhat.
Bármikor segít Nektek, amikor akarjátok
Amikor gyermekednek épp van 5 szabad perce, csak előkapja a telefonját és már folytathatja is onnan, ahol abbahagyta. És ami az egészben a legjobb, hogy lesz kedve folytatni. Erről mi gondoskodunk.
Kigyógyítjuk gyermekedet a matek miatti szorongásból
Nem állunk meg ott, hogy egyszerűvé és érthetővé tesszük a matekot. Azt akarjuk, hogy gyermeked élvezze is a tanulást, mert ez adja a lendületet, hogy mindig legyen kedve matekozni.
Egy matek tananyag, ami feldobja a napját. Jól hangzik ugye?
Vágjátok zsebre a matekot
Amikor épp van 5 szabad perce, csak előkapja a telefonját és már folytathatja is onnan, ahol abbahagyta. Olyan könnyedén tud az epizódokban lépkedni, hogy még akár puskázni is tudna vele. De nem lesz rá szüksége.
Annyira lazán megérthet nálunk mindent, hogy másnap már szinte Ő fogja majd korrepetálni az osztálytársait.
Itt a matekingen minden rólatok szól
Szuper-érthető epizódok, laza stílus, jó hangulat, folyamatosan bővülő tananyagok, és persze őrülten jó ár.
A mateking nem csak egyszerűen egy oktató platform, hanem egy bajtárs a sulis, sőt még az egyetemi évei alatt is. Egy barát, aki jófej, humoros, és akire mindig számíthattok, bármilyen matekos bajban.
Gyermeked végre a saját tempójában, gondolatról gondolatra matekozhat
Egy videóban, ha valamit nem értünk és szeretnénk újra megnézni, ez szörnyen fárasztó lehet. Visszatekerjük. És általában nem pont oda jutunk ahova szeretnénk.
Vagy meg kell nézni újra olyan részeket is, amik már nem érdekelnek…
Vagy pont arról maradunk le, amiért visszatekertünk…
A mateking epizódjaival ilyesmi sohasem fordulhat elő. Nálunk az epizódok minden képkockája egy-egy gondolati egység, és így a gondolati egységek között tudtok lépkedni.
Mit gondolnak rólunk, akik már matekingeznek?
- Jogi nyilatkozat a vásárlói véleményekkel kapcsolatban
-
Információk a vásárlói vélemények hitelességéről
A weboldalunkon található ügyfélvélemények célja, hogy hiteles benyomást keltsenek szolgáltatásainkról. Tudj meg többet arról, hogyan biztosítjuk, hogy a vélemények olyan ügyfelektől származzanak, akik ténylegesen megvásárolták és/vagy használták ezeket a szolgáltatásokat.
Milyen vásárlói véleményeket teszünk közzé a weboldalunkon?
A közzétett véleményeket kérdőíveink alapján gyűjtjük be és vigyázunk arra, hogy csak olyan felhasználók véleményét tegyük közzé, akik valóban elő is fizettek a matekingre.
Hogyan biztosítjuk, hogy csak valódi vásárlói vélemények jelenjenek meg?
Csak azokat a véleményeket jelenítjük meg, ahol e-mailben megerősítést kértünk a vélemény írójától, hogy közzétehetjük az általa írt véleményt. Ez nem csak egy garanciát jelent számunkra, hogy a vélemény valódi, hanem bármilyen hatósági ellenőrzés során is igazolni tudjuk a vélemény valódiságát.
Hogyan választjuk ki a weboldalunkra vonatkozó vásárlói véleményeket?
Weboldalunkon a vásárlói véleményeket szerkesztői alapon válogatjuk. Felhívjuk figyelmedet, hogy a pozitív értékelések előnyben részesülhetnek.
Mitől olyan különleges a mateking?
Egy olyan technológiát használunk, aminek köszönhetően nem csak úgy random lépkedünk előre vagy hátra az epizódokban, hanem minden egyes lépéssel a gondolati egységek között ugrálunk.
Azokat a részeket, amik túl triviálisak, csak átugrjuk, HOPP és nem raboljuk vele az időt. Hogyha viszont valamit szeretnétek újra megnézni, akkor pontosan oda ugorhattok vissza, ahova kell. Varázslatos nem?
Azt hisszük, hogy akik a matekinget használják, egy kicsit máshogy gondolkodnak, mint a többiek
Rájöttek arra, hogy kevesebb pénzért és sokkal könnyebben is lehet matekot tanulni. A mateking.hu küldetése, hogy prémium minőségű tananyagokat adjon, szinte bárki által megfizethető áron és végre ne álljon a matek gyermeked sikereinek útjába. Ti meddig akartok még szenvedni a matek miatt?
Itt az ideje, hogy örökre megváltoztassuk a matektanulásról alkotott elképzeléseidet.
Állítsátok a matekot magatok mellé
Nem a Ti hibátok, hogy még mindig szenvedtek a matek miatt. Viszont Te vagy az, aki most tenni tud ellene. A mateking.hu hazánk egyik legnépszerűbb matekoktató platformja általános iskola 5. osztálytól a gimnáziumon át az egyetemi MSc szintig.
Több mint 250 ezer diáknak segítettünk már abban, hogy szenvedés helyett élmény legyen a matek. Lesztek Ti a következő.
Miért bízzak ezekben a tananyagokban?
Mosóczi András a mateking.hu alapítója és oktatási vezetője. Előadásaiban és oktatóanyagaiban hihetetlenül laza, mégis precíz stílusban mutatja be a matematika világát. Közel 25 éve foglalkozik oktatással, számos egyetemen is tanított, a BME-től az ELTE-n át a BGE-ig. Egy matekos “hittérítő” aki mer és tud másképp gondolkodni a tanításról.
A megszerzett tapasztalatokat és tudást 2010-től használja e-learning platformok fejlesztésére, melyek közül a legsikeresebb a 250 000 felhasználóval rendelkező mateking.hu.
Matematikát népszerűsítő könyve, a Gondolkodás forradalma már a második kiadásnál tart. Izgalmas olvasmány a matek iránt nem igazán rajongó olvasók számára is.
Itt már találkozhattunk
Gyakran Ismételt Kérdések
- A gyerekemnek szeretnék előfizetni. Hogyan tehetem ezt meg?
-
Gratulálunk a döntésedhez, hogy Ti is matekingesek lesztek. Biztosak vagyunk benne, hogy már néhány nap után érezni fogjátok a változást.
Ha gyermekednek szeretnél előfizetni, egyszerűen csak regisztrálj a matekingen, és állíts be egy olyan jelszót, amit gyermeked is használhat – vagyis olyat adj meg, amit Neki is elmondhatsz. Ezek után válaszd ki, hogy melyik matekinges kurzusra szeretnél előfizetni és pár kattintás után már használhatjátok is a tananyagot.Ha egyszerre több gyermekednek is előfizetnél, akkor viszont több különböző fiókra les szükséged. Egy felhasználói fiókot egyidőben ugyanis csak egy eszközről tudtok nézni.
Jó hír viszont, hogy bármelyik fiókkal akárhány eszközön be tudtok majd jelentkezni IP-cím korlátozás nélkül. Vagyis bármelyik gyermeked bármilyen eszközről tud majd nézni minket, amikor csak akarja, telefonról tabletről, asztali gépről, laptopról…
Ha tehát több gyermekednek szeretnél előfizetni, akkor ehhez több felhasználói fiókra van szükség, és mindegyik fiókban külön-külön tudod beszerezni a szükséges kurzusokat. - A mateking gyanúsan olcsó. De tényleg, miért ilyen hihetetlenül olcsó a mateking? És biztosan jó?
-
Olcsó húsnak híg a leve, ahogy tartja a mondás.
Szerencsére mi nem húst árulunk, hanem szorongásmentes felszabadító matektudást.
És egy online szolgáltatás lehet őrülten olcsó. A mateking küldetése, hogy szinte bárki számára elérhetővé tegyük a minőségi matekoktatást és ne a szerencsén múljon, hogy egy diák kifog-e egy zseniális tanárt.
Ezért adjuk a matekinget őrülten olcsón.
Azt tűztük ki célul, hogy nem kevés embernek adunk el drágán, hanem sok embernek olcsón, így ugyanis mindenki jól jár.
A matekingben éppen azért bízhatsz meg, mert olcsó.Ilyen árak mellett ugyanis csak akkor tudunk működni, ha tényleg elképesztően sokan használják a matekinget. És ez így is van.
Az országban átlagosan minden negyvenedik ember, aki szembe jön veled az utcán már regisztrált a matekingen.
És ha a matekingesek megfognák egymás kezét és egymás mellé állnának, akkor körbeérnék az egész Balatont.
Az utóbbi 10 évben minden egyes évben Év Honlapja lett a mateking és az is elég nagy szakmai elismerés, hogy már 800 hazai iskolában a tanórákon is használják a mateking tananyagait.
Ez Magyarország iskoláinak több mint a hetede.
Szóval bátran megbízhatsz bennünk.
- Általános iskolába vagy középiskolába jár a gyerekem. Hogyan tud nekünk segíteni a mateking?
-
Felső tagozattól az egyetemi MSC szintig minden van a matekingen. Külön-külön 5. osztályos, 6. osztályos, stb. 12. osztályos matek, valamint két nagy összefoglaló tantárgyunk a Felsős matek (teljes) és a Középiskolai matek (teljes) na meg a felvételi és érettségi felkészítők és 60-nál is több egyetemi matekos tantárgy.
A matekingen hihetetlenül átfogó matekos tudást kapsz, ráadásul bizonyítottan működő módszereket használunk, a tananyagjainkat számos egyetem és 800-nál is több iskola is használja.
- Felvételi és érettségi felkészítők is vannak? Ezek tényleg működnek?
-
A 2025-ös májusi érettségiken minden huszadik matekból érettségiző diák előfizetett az érettségi felkészítőnkre. Az emelt szinten érettségizőknek pedig a 23%-a nálunk készült.
Vagyis hihetetlenül sokan tanulnak a mi felkészítőinkből az érettségire és azt gondoljuk ez nem véletlen.
Az érettségi felkészítőket és a felvételi felkészítőket is úgy raktuk össze, hogy gyorsan és hatékonyan lehessen készülni velük.Szinte olyan, mintha előre megmutatnánk, hogy milyen feladatok lesznek majd a vizsgán.
Az érettségi felkészítőkben korábbi évek feladatsorai alapján kigyűjtöttük a legtöbb pontot érő TOP10 témakört, amivel kiemelten érdemes foglalkozni a felkészülés során.
A felvételi felkészítőkben feladatról feladatra haladva megmutatjuk, hogy mi várható a felvételi 1-es feladatában, mi várható a 2-es feladatban, és így tovább, ráadásul mindegyiknél átvesszük a hozzá szükséges összes –esetleg hiányzó – ismeretet, aztán pedig jönnek a felvételi-szintű gyakorlófeladatok.
- Egyetemi matekban is tud segíteni a mateking?
-
Naná, hogy tud.
A mateking specialitása az egyetemi matek.
30 hazai egyetem 60-nál is több egyetemi matekos tantárgyát találod meg nálunk. Műszaki matematika, Gazdasági matematika, Alkalmazott matematika, Analízis, Kalkulus, Lineáris algebra, Számításelmélet, Valószínűségszámítás, Diszkrét matek, Számítástudomány, Statisztika, és még további 50-nél is több matekos kurzus.
A mateking anyagait számos hazai egyetem használta már fel, az epizódok készítői maguk is egyetemi óraadóként dolgoztak, így bátran megbízhatsz bennünk.
- Én a magántanárban hiszek. A mateking ilyenkor mégis miben tud segíteni?
-
Az a tapasztalatunk, hogy nagyon hatékony lesz a közös munka, ha a magántanár mellett a matekinget is használjátok.
A mateking fél évre kerül annyiba, mint egy óra magántanár, így ha magántanár mellé előfizettek, ez anyagilag szinte alig érezhető – legfeljebb egy magánórát kihagytok.Teljesítményben viszont őrülten látványos haladást érhettek el. Sokkal hatékonyabbá válhat a közös munka a magántanárral, mert így a magánórán valóban a konkrét problémákra és feladatokra tudnak koncentrálni.
Ne azzal teljenek a magánóra értékes percei, hogy a teljesen általános dolgokat magyarázza a tanár. Az alapokat és z általános tudást bőven megadja a mateking, így a diák a magánórán pont azt kapja amire szüksége van, a konkrét kérdéseire kapja meg a konkrét segítséget.
Még a magántanárt is meglepheti majd, hogy mi ez a hirtelen látványos fejlődés…
- Egyszerre több gyermekemnek is szeretnék előfizetni. Hogyan tehetem ezt meg?
-
Gratulálunk a döntésedhez, hogy több gyermekednek is szeretnél előfizetni a matekingre.
Fontos tudni, hogy egy felhasználói fiókot egyidőben csak egy eszközről tudtok nézni, így ha több gyermekednek is szeretnél előfizetni, akkor mindenképpen külön-külön felhasználói fiókból fizessetek elő.
Jó hír viszont, hogy bármelyik fiókkal akárhány eszközön be tudtok majd jelentkezni IP-cím korlátozás nélkül. Vagyis bármelyik gyermeked bármilyen eszközről tud majd nézni minket, amikor csak akarja, telefonról tabletről, asztali gépről, laptopról…
Ha tehát több gyermekednek szeretnél előfizetni, akkor ehhez több felhasználói fiókra van szükség, és mindegyik fiókban külön-külön tudod beszerezni a szükséges kurzusokat.
- Hogyan tudok előfizetni? Mivel lehet fizetni?
-
A matekingen pár kattintással tudsz regisztrálni és előfizetni bármelyik kurzusra. Első lépés, hogy regisztrálj a matekingen. Küldeni fogunk egy megerősítő e-mailt arra az e-mail címre amivel regisztrálsz. Ebben az e-mailben tudod megerősíteni a regisztrációdat.
Ezek után csak válaszd ki azt a kurzust, amire szeretnél előfizetni, kattints a „megveszem” gombra és a fizetési adatok megadása után pár kattintással be is tudod szerezni a kurzust, amit szeretnél.
Fontos tudni, hogy a matekingen csak bankkártyával tudsz előfizetni.
Ennek az az oka, hogy nálunk minden fizetési folyamat villámgyors és automatikus így ezzel is sokat spórolunk Neked a tananyagok árán, hogy ne kelljen felesleges dolgok miatt fizetned. Akkor tudjuk tartani ezeket a szuper-alacsony árakat, ha Segítesz nekünk abban, hogy Te is bankkártyával fizetsz elő. Tartsuk olcsón együtt a matekinget.
- Egy mateking előfizetést hány eszközről lehet használni?
-
Akárhányról… Egy felhasználói fiókkal akárhány eszközön be tudsz jelentkezni, tehát nincsen IP-cím korlátozás. Vagyis bármilyen eszközről tudsz nézni minket és tetszés szerint váltogathatod ezeket az eszközöket , amikor csak akarod, telefonról tabletről, asztali gépről, laptopról…
Fontos viszont tudni, hogy egy felhasználói fiókot egyidőben csak egy eszközről tudsz nézni, így minden fiókot egy időben csak egy ember tud használni. És az ASZF tiltja is a fiók átadását más felhasználónak, kivéve azt az esetet amikor a szülő a gyermekének fizet elő.
Így oldhatod meg 3 lépésben gyermeked matekos gondjait
Regisztrálj a saját e-mail címeddel, és állíts be egy jelszót, amit a gyermeked is használhat.
Szerezd be annak az évfolyamnak a tananyagát, amivel épp gondjaitok vannak.
Mutasd meg gyermekednek, hogyan tud belépni, és kezdje el használni.
Regisztráció után folytasd itt
Válaszd ki, hol tart most gyermeked, és kivezetjük a matek útvesztőiből:
Amíg idáig legörgettél, az alatt nálunk már egy komplett anyagrészt megérthettetek volna…
Tegyél meg annyit a gyermekedért, hogy kipróbáljátok, mennyire más nálunk matekot tanulni!
Mert mi a B-verzió? Hogy minden ugyanúgy megy, mint eddig…